|
Liszt Ferenc
életrajzi adatok |
| |
|
 Liszt Ferenc
(Doborján született, 1811.
okt. 22. –
Bayreuth, Németország, 1886. júl. 31-én
halt meg.):
zeneszerző és zongoraművész. Első zenei nevelője atyja, Ádám,
az Esterházy-uradalom gazdatisztje volt. Kilencéves korában lépett
fel először Sopronban és Pozsonyban. 1821-ben Bécsben Czernynél és
Salierinél tanult. Bécsi hangversenyein már nagy sikereket aratott.
1823-ban atyjával Franciaországba utazott, hogy a párizsi
Conservatoire-on tökéletesítse tudását. Az intézet igazgatója, a
zeneszerző L. Cherubini azonban idegen állampolgárságára hivatkozva
felvételét visszautasította. Párizs második hazája lett, F. Paertől,
majd A. Reichától zeneszerzést tanult s kapcsolatba került a párizsi
szellemi élet számos jelentékeny alakjával (Chopin, Berlioz,
Paganini, Lamartine, Lamennais, Heine, George Sand, Delacroix),
kiknek társasága szellemi fejlődésére, munkásságára döntően hatott.
Hangversenyei iránt csakhamar nagy érdeklődés támadt.
Hangversenyútjai során Franciaországon kívül Londonba és Svájcba is
eljutott, 1835-ben a genfi konzervatórium tanára: Minden szellemi
áramlat iránt fogékony volt s rokonszenvezett a haladó polgári
mozgalmakkal. Áldozatkészségének számtalan bizonyosságát adta: a
pesti árvízkárosultak javára hangversenyeket rendezett (1838),
fedezte a bonni Beethoven- emlékmű felállítását (1839), alapítványt
tett a pesti Nemzeti Zenede létesítésére (1840) stb. Az 1840-es
években már Európa-szerte ismert zongoraművész, kinek ünnepeltetése
máig nem tapasztalt méreteket öltött. Párizsi, bécsi, római stb.
koncertek után 1840 ben Pesten hangversenyezett, ahol először
mutatkozott be mint karmester. Párizsban ismerkedett meg R.
Wagnerrel. 1842-be n
Berlinben ünnepelték, majd európai útjai során Szentpétervárra is
eljutott, 1843-ban Moszkvában és a lengyel városokban is adott
hangversenyt. Számos külföldi hangversenye után 1846-ban hazatért.
Romániában és Erdélyben is járt. Az 1830-as években d’Agoult grófné,
majd Sayn-Wittgenstein Karolina hercegné volt az élettársa, kivel
1847-ben ismerkedett meg. Az előbbitől három gyermeke született, kik
közül Cosima H. v. Bülow, majd R. Wagner neje lett. 1848 – 61-ben
Weimarban a hercegi udvar karnagya. Erre az időre esik zeneszerzői
munkásságának felvirágzása s ekkor köt életre szóló barátságot R.
Wagnerrel. Közben hazájával sem szakadtak meg a kapcsolatai.
1856-ban az ő ünnepi miséjével szentelték fel az esztergomi
székesegyházat, Pesten bemutatták Hungaria c. szimfonikus
költeményét. 1858-ban leköszönt a Weimarban elfoglalt karmesteri
állásáról. 1861-ben elhagyta Weimart. Mivel zeneszerzői munkásságát
az egyházi zenének kívánta szentelni, Rómába ment. Az 1860-as éveket
javarészt Rómában töltötte, ahol mivel a hercegnével való
házasságához a pápai engedélyt megszereznie nem sikerült – felvette
a kisebb papi rendeket. 1865-ben Pesten a Nemzeti Zenede
negyedszázados jubileumi ünnepségein mutatták be a Szent Erzsébet
legendáját saját vezényletével. 1867-ben koronázási miséjének
bemutatója ismét Pestre hozta. Ezt követően évről évre
hazalátogatott, Pesten koncerteket adott mint karmester. 1869-től a
nyarakat ismét Weimarban töltötte, ahol új tanítványok vették körül.
1872-ben szülőfalujába látogatott. 1873-ban Bp.-en ünnepelték meg 50
esztendős művészi jubileumát a Krisztus-oratórium bemutatásával és
ösztöndíj alapításával. 1875-ben reáruházták a bp.-i Zeneak. elnöki
tisztét, s ettől kezdve idejét megosztotta Bp., Weimar és Róma
között, s időről időre Bayreuthba is ellátogatott. A téli hónapokat
töltötte Bp.-en, ahová tanítványai éppen úgy elkísérték, mint
Weimarba. Egyik utazásán meghűlt, s tüdőgyulladás vetett véget
életének. |
|
~ a 19. sz. zeneművészetének egyik vezéralakja volt. Az ún.
radikális romantika (Berlioz, Wagner stb.) képviselője és
fáradhatatlan apostola, a berliozi programzene-elvnek folytatója és
beteljesítője. Utolsó korszakának műveiben, minden megoldatlanságuk
ellenére, olyan új eszközökre talált rá, olyan távlatokat nyitott
meg, amelyekkel egyedül állt korának zeneszerzői között, s amelyek a
20. sz.-ban elsősorban Bartók művészetében találtak igazi rokonságra
és folytatásra. Mint zongoraművész máig csodált fokra fejlesztette a
zongoratechnikát, játékának ellenállhatatlan ereje és
szuggesztivitása, amelyről kortársak feljegyzései tanúskodnak, a
legnagyobb előadóművészek közé helyezi. Emlékét Weimarban és Bp.-en
(a Zeneművészeti Főisk: n) a ~ Múz. őrzi (utóbbi helyen ~ Könyvtár
is van). 1925-ben róla nevezték el a Bp.-en működő Zeneak.-t. A
Hohenlohe-féle ~-alapítvány gondoskodott műveinek új, kritikai
kiadásáról. Az 1951-ben alapított Liszt-díj kiemelkedő
előadóművészek jutalmazására 1952 óta évente (ápr. 4-én) kerül
kiosztásra. Emlékére 1933 óta Bp.-en zenei versenyeket rendeznek. –
F. m. Szimfonikus költemények: A-dúr zongoraverseny (1839, 1849.
1857): ész-dúr zongoraverseny (1849, 1853); Haláltánc (1849, 1853,
1859); Fantázia magyar népdalokra (1852 ? ); Faust-szimfónia (1854 –
57); Dante-szimfónia (1855 – 56); Mephisto-keringő (1860). –
Zongoraművek: Egy utazó naplója (183536); Vándorévek
(I. sorozat, 1836 – 1855, 2. sorozat, kb. 1838 – 49, 3. sorozat,
1872 – 77); Kromatikus galopp (1838); Magyar rapszódiák (1847 – 85);
Consolations (1849 – 50); 2 polonaise (1851); Papagini-etüdők
(1851); Transzcendentális etüdök (1851); h-moll szonáta (1852 – 53);
h-moll ballada (1853); Velence és Nápoly (1859); Két koncert-etüd
(kb. 1863); Legendák (kb. 1863); Spanyol rapszódia (kb. 1863);
Magyartörténelmi arcképek (1870 – 85); Fantázia és fúga a B-A-C-H
témára (1871 ? ); Csárdás macabre (1881 – 82); Három elfelejtett
keringő (1881 – 83); a csárdás (1884) stb. – Orgonaművek: Ad nos, ad
salutarem undam (fantázia és fúga, 1850); Weinen, klagen variációk
(1863); B-A-C-H preludium és fúga (1870) stb. – Oratóriumok: Szent
Erzsébet legenda (1857 – 62); Christus (1866). – Misék: észtergomi
mise (1855, 1858); Magyar koronázási mise (1866 – 67); Requiem
(1868, 1871). – Dalok: V. Hugo, H. Heine, Goethe, N. Lenau stb.
költeményeire. – Átiratok zongorára: Összes műveinek gyűjteményes
kiadása a ~-alapítvány gondozásában 1907-től került sajtó alá csak
részben jelent meg). – Írások: F. Chopin (Paris, 1852; Vass Ottilia,
1873 és Kereszty István, 1921 fordításában); Des Bohémiens et de
leur musique en Hongrie
 (Paris, 1859, magyarul: A cigányokról és a
cigányzenéről Magyarországon, Pest, 1861); Gesammelte Schriften (I –
VI., közreadta L. Ramann, Leipzig, 1880 – 83); Liszt Ferenc
válogatott írásai (Válogatta és bevezette Hankiss János, I – II.,
Bp., 1959). – Műveinek jegyzéke: saját összeállításban: Tematischer
Katalog (Leipzig, 1855 és 1877); Friwitzer, L.:
Chronologisch-systematisches Verzeichnis sämtlicher Tonwerke Fr.
L.-s (Wien, 1887); Raabe, P.: Verzeichnis aller Werke L.-s; Raabe,
P.: Fr. L. (1931). – Irod. August Göllerich: F. L. (Berlin, 1908);
Gárdonyi Zoltán: L. F. magyar stílusa (Bp., 1936); Bárdos Lajos:
Modális harmóniák L. műveiben (Zenetud. Tanulm. III., Bp., 1955);
Bartók Béla: L.-problémák (Zenetud. Tanulm. III., Bp., 1955);
Gárdonyi Zoltán: Nationale Thematik in der Musik L.-s bis zum Jahre
1848 (Studia Musicologica, V., Bp., 1963); Hamburger Klára: L. F.
(Bp., 1966). – Szi. Csekey István – Diósy Géza: „Hírhedett zenésze a
világnak” (Egykorú versek L. F.-hez, Szeged, 1936); Harsányi Zsolt:
Magyar rapszódia. L. F. életének regénye (I – IV., Bp., 1936);
Hankiss János: Wenn L. ein Tagebuch geführt hätte… (Bp., 1957);
Székely Júlia: Vándorévek (L. F. élete, r. Bp., 1962). |
|
 |
|
Liszt Ferenc (1811-1886): Christus oratorium. Leipzig, 1872.
-
Nyomtatvány, Richter Jánosnak karmesternek szóló ajánlással
Liszt nagyszabású kompozícióját 1873 november 9-én Richter
vezényletével mutatták be Pesten. |
|
Adatok a Magyar
Életrajzi lexikonból |
|
◄ vissza |
|
