Iskolánkról
   Tanszakok
   Híreink 
   Tehetségpont
   Comenius
   Együttesek
   Versenyek
   Házirend
   Tandíj...
   Fényképek
   Sajtó
   Linkek

Liszt Ferenc AMI Tehetségpont Comenius program
 
Képes élménybeszámoló III.
 

2011. június 20-tól 25-ig immár harmadik alkalommal szerveztünk tábort a Komárom melletti Koppánymonostor nyári táborában a Fenyves-táborban. Az elmúlt évek jó hangulatú táborainak híre szájról szájra terjedt a rézfúvós és ütős tanszakokon, ennek köszönhetően idén már 40 fővel érkeztünk a helyszínre, hogy egy hétig zenével szórakoztassuk az erdő lakóit.

A csapat

 

A táborba 20-án hétfőn délután érkeztünk. Elfoglaltuk a szállásainkat, majd eligazítás volt az ebédlőben, ahol megtudtuk a heti programot, és a táborozásunk írott és íratlan szabályait.

Eligazítás                                                                                   Takarodó

 

A „gyűlés” után kezdődhetett a party. Megrohamoztuk a focipályát, kosárpályát, ping-pong asztalt, csocsóasztalt. A vacsora után tábortüzet gyújtottunk, majd este 10-kor az Il silenzio után álomra szenderültünk a faházikókban. ( Már aki )

Kedden Feri bácsi kürtszóval ébresztett minket. A reggeli után kezdődhetett a munka. A kiszenekar Tamás bácsi vezetésével elfoglalta a hátsó foglalkoztató termet. A nagyokkal Zoli bácsi foglalkozott a teraszon (a közelben lakók nagy örömére) a kürtösökkel Feri bácsi gyakorolt, illetve az ütősöket Lego bá tanította.

 

Kicsik                                                                                             Nagyok

Kürtösök                                                                                            Ütősök

 

És ez így ment minden délelőtt. Kedd délután folytatódott a játék. Beindult a csocsó bajnokság, pókerparty, foci, ping-pong….. s mi kéz-lábnak ingere. Voltak akik a szabadidejüket gyakorlással is töltötték.

Póker                                                                                  Szorgalmasak

 
Este vacsora, szabadfoglalkozás, szalonnasütés, majd takarodó.

Szerda. Mai napra terveztünk kirándulást a monostori erődbe. Annak ellenére, hogy már voltunk többször is ott az évek folyamán, viszonylag sokan jelentkeztek a túrára. A délelőtti próbák, majd az ebéd után nekivágtunk az útnak. Az idő elég meleg volt, így igyekeztünk minden „talpalatnyi” árnyékot kihasználni.

Árnyék                                                                                                Buszon

 

Az erődben

 

Fáradtan hazatérve az este a szokásos módon telt, de többen már a Silenzio előtt bevonultak a házikókba.

Csütörtökön ébredés után még kissé fáradt volt a banda. Félig kinyílt szemekkel néztünk ki a fejünkből a teraszon pihegve. Az elvetemültebbek azonban ping-pong ütőt és csocsóasztalt ragadtak. A reggelit már türelmetlenül vártuk. „Kaja” után még kicsit pihentünk, aztán elfoglaltuk a próbatermeket. Mindegyik csoport szépen haladt a kijelölt anyaggal.

Délután Tamásbáék elmentek kis nasit hozni a komáromi "teszkó"-ból. Alig vártuk, hogy megérkezzen a rendelt árú

Az áru...                                                                      Duna-party

A csipszek elropogtatása után ismét túrára indultunk. A cél a közeli Duna partja volt. A tavalyihoz képes idén nagy örömünkre kicsi volt a víz, rengeteg kagylót gyűjtöttünk.

A táborba visszaérkezve hatalmas focimeccs kezdődött. A tanárok fotelekből nézték az ádáz küzdelmet. Annyi gól esett, hogy végül meg sem tudtuk számolni. Az esti szalonnasütés ma sem maradhatott el, igaz kissé megfogyatkozott a sütnivalónk J

 

Fogytán a sütnivaló

A pályán                                                                      A lelátón

Péntek a már jól megszokott kerékvágásban zajlott. Reggeli, próbák, ebéd, szieszta, végül fieszta. A mai napon került sor a kosárdobó bajnokságra és hetes rúgó versenyre.

Kosárdobó                                                              Erőemelő

A közös fotózkodás után következett a már megszokott utolsó vacsora. A tanárok a vacsora elfogyasztása után édességgel, üdítővel kedveskedtek nekünk. Jó buli volt

    Buli                                                                Az utolsó vacsora

 

Sajnos a nagyoktól péntek este búcsút kellett vennünk. Ők szombaton Felvidékre mentek zenélni a Rábásokkal. Így a szombati záró koncert idén elmaradt.

Mindent egybevéve ismét egy nagyszerű hetet töltöttünk együtt mi rezesek. Na és persze ütősök, akik a tavalyi létszámnál többen vettek részt a táborozásban. Zenéltünk, játszottunk, ismerkedtünk, kirándultunk, rengeteget nevettünk.

Jó emlék marad mindnyájunknak!

"B" csapat

www.esb-hoszivattyu.hu