|
Művészetoktatás napja |
2010. április 22-én csütörtökön "Művészetoktatás
napja" országos rendezvényt tartott iskolánk, melyen
az ország legkiválóbb alapfokú művészetoktatási
intézményei és tanárai részesültek "A magyar
művészetoktatásért" díjban. |
|
A zene hete Győrben |
Kilencedik éve a hazai művészetoktatásban kiemelkedő
teljesítményt nyújtókat díjazzák, – az elismeréseket
a zsinagógában adták át az egyéni kitüntetetteknek,
valamint a díjazott intézmények képviselőinek. |
|
Az országos rendezvényt Szakács Erika, a győri Liszt
Ferenc Zeneiskola igazgatója nyitotta meg, a
városvezetés nevében pedig Ottófi Rudolf
alpolgármester köszöntötte a program résztvevőit. |
Kiemelte: sivárabb lenne a világ csak a saját
világunkkal, – a művészek: festőink és zenészeink
örök értéket közvetítenek, amelyre mindig szükség
lesz. Ember Csaba, a hazai zeneiskolák és művészeti
iskolák szövetségének elnöke a kedvünkért
összeszámolta: hazánkban ma 102 ezer növendék tanul
zenét, a társművészetekkel együtt pedig a művészeti
nevelés mintegy 240 ezer kis- és nagyobb diák életét
teszi harmonikusabbá. |
„Az igazi persze az lenne, ha a heti egy helyett
legalább két-három ének-zene óra lenne az iskolai
órarendekben, de ugyanilyen probléma, hogy – noha az
állam elismeri a zenei nevelés fontosságát –
anyagilag nem jut elég pénz e területre. Pedig a
világ legnagyobb zenekaraiban ott vannak a magyarok,
s a hazai zenei oktatás – élén a Kodály-módszerrel –
világhírű." |
Dr. Gyimesi László, a Magyar Zeneművészek és
Táncművészek Szakszervezetének főtitkára úgy vélte,
a műfaj velejárója a nemzetköziség, amely a határok
lebontásával hódítja meg a közönséget. Kizárólag
anyagi okok miatt azonban nem szabadna egyetlen
zenetanárnak, vagy muzsikusnak sem külföldön
vállalnia munkát: emígy a versenyképesség
megteremtése – a fizetést és a szabadságot illetően
– sürgető feladat. |
A győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola, az Etalon
Alapfokú Művészeti Iskola és a győri Liszt Ferenc
Zeneiskola növendékeinek színvonalas műsorát
követően dr. Gyimesi László, a Magyar Zeneművészek
és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára és Ember
Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák
Szövetségének elnöke adta át az idei elismeréseket. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Cikk: HARCSÁS JUDIT |
A „Magyar művészetoktatásért"
emlékplakett díjazottjai: (egyéni
kitüntetettek)
– Homor Istvánné, a budapesti Hubay Jenő
Zeneiskola nyugalmazott igazgatója
– Major Edit, a budapesti Rácz Aladár
Zeneiskola nyugdíjas tanára
– Pallagi Judit, a budapesti Tóth Aladár
Zeneiskola tanára
– Békefi Antal Attila, a szombathelyi Bartók
Béla Zeneiskola tanára
– Laczó Zoltán, a LFZE nyugdíjas docense
– Nógrády László, a Budapest XIII. kerületi
Zeneiskola nyugdíjas tanára
– Rázga József, a békéscsabai Bartók Béla
Művészeti Szakközép- és Zeneisk nyugalmazott
igazgatója
– Kiskőrös, Városi Alapfokú Művészetoktatási
Intézmény
– Kisvárda, Weiner Leó Alapfokú Zene- és
Művészeti Iskola
– Mezőtúr, Bárdos Lajos Alapfokú
Művészetoktatási Intézmény Pécs,
Apáczai Nevelési és Általános Művelődési
Központ Művészeti Iskola.
- Az országos rendezvény gálaműsorán a győri
Tánc és Képzőművészeti Iskola diákjainak
bemutatója osztatlan sikert aratott.
- Békefi Antal egykor Győrben tanult, ma a
szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola
tanszékvezető tanára dr. Gyimesi Lászlótól
és Ember Csabától vette át kitüntetését. |
|
|